Vasárnap Hadházy Ákos baloldali politikus, független képviselő a Facebookon számolt be a Villánykövesd határában uniós pénzből épült szállodáról, amelynek állítása szerint évek óta üzemelnie kellene, ám a mai napig sem nyitott meg. Hadházy Ákos azt írta, hogy az ügyben nem indult szabálytalansági eljárás, ezt azonban ugyancsak
vasárnap kiadott közleményében Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter cáfolta.
Az elterjesztett hírekkel ellentétben a villánykövesdi hotel-projekttel szemben több szabálytalansági eljárást is lefolytatott az intézményrendszer – közölte a politikus, hozzátéve: a legutóbbi eljárás eredményeképp az irányító hatóság elállt a projekttől, és a teljes támogatási összeget visszaköveteli.
Navracsics szerint a 2014-ben támogatást kapott projekttel szemben már korábban is állapítottak meg szabálytalanságot, amely a támogatás egy részének visszafizetésével járt.
„A kormány kiemelten fontosnak tartja az uniós források hatékony, szabályos felhasználását, az erre hivatott szervek és intézmények folyamatosan figyelemmel kísérik a projekteket, amennyiben szabálytalanság gyanúja merül fel,
az illetékes irányító hatóságok megteszik a szükséges lépéseket.
Amennyiben a projekt végül nem valósul meg, a pályázónak a támogatást vissza kell fizetnie. Az esetleges kockázatok csökkentésére az intézményrendszer kiemelt figyelmet fordít. A hazai és az uniós költségvetési források védelmének céljából folyamos ellenőrzéseket végez, emellett anonim bejelentő felületet is működtet, a közérdekű bejelentéseket pedig az ellenőrzések során felhasználja” – írta Navracsics Tibor
(MTI)
Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád